Hamar István prédikációi /4./

Fogadjátok be egymást!

1998. jún. 21.

          Imádság: Áldunk téged, Urunk, életnek teremtője, megtartója, örök életnek elkészítője ezért a kisgyermekért, akit a te kezeid formáltak meg, akit a te kezedből fogadhattunk ránk bízott ajándékképpen, és akit most a te kezedbe ajánlunk vissza, mert érezzük, hogy erőtlenek vagyunk, kevesek, kicsik ahhoz, hogy ezt a kisgyermeket akár a fizikai, akár a lelki veszedelmektől, bajoktól meg tudnánk védeni. Kérjük, hogy segíts, kérjük hogy maradj gondviselő édesatyja, maradj üdvözítő, megváltó és megszentelő Ura; te igazgasd gondolatait, érzéseit, tartsd ébren lelkiismeretét, segítsd a kísértések elleni harcban, és fogadd őt kegyelmesen a te választott, üdvösségre megtartott néped tagjai közé. Kérünk, nyugodjék meg a te áldásod rajta, és mindazokon, akikre rábíztad. Áldásodat kérjük szüleire, a keresztszülőkre, nagyszülőkre, az egész családra, és mindazokra, akik majd ezt a kisgyermeket a te nevedben - tudva, vagy nem tudva - segíteni, előrevinni próbálják. Maradj velünk, Urunk, most és minden időben! Ámen.

Róma 14:1-3, 5-6

            A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot. Mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek.

             Pál apostol ezt a levelét a római gyülekezetnek írja. A római gyülekezet a birodalom vegyes lakosságú fővárosának vegyes összetételű gyülekezete volt. Voltak benne zsidókból, görögökből, latinokból, vagy más bevándorolt népekből lett keresztyének, és ezeknek az életstílusa, gondolkodása és vallásos gyakorlata is részben eltért egymásétól.      

            Az egyik ilyen eltérés volt a húsevés kérdése. A zsidók természetesen kóser ételeket ettek, de a zsidókból lett keresztyéneket valószínűleg nem szolgálták ki a kóser mészárszékekben. Hitehagyott zsidóknak tartották őket, és nem adtak nekik kóser húst. Ezért kényszerből azt a megoldást választották, hogy inkább semmilyen húst nem ettek, mert nem voltak meggyőződve arról, hogy amit kapnak, az megfelel a mózesi törvényeknek.

            Egy másik csoport is lehetett, amelyik a húsevéstől tartózkodott. Tudjuk, hogy abban az időben pogány rítusok keretén belül szokás volt, hogy bizonyos állatokat pogány isteneknek levágtak, megáldoztak, de nem teljes egészükben, hanem az állatok egy részét elégették az oltáron, vagy belefojtották a vízbe a tenger istenének a tiszteletére, és aztán a fennmaradt részt egy közös kultuszi lakoma keretében elfogyasztották. Ilyenformán asztalközösségben voltak az istenséggel, akinek a tiszteletére áldozták azt az állatot; és abban a hitben tették ezt, hogy annak az istennek ezzel ők megtiszteltetést, dicsőséget adnak, az istenség pedig meg fogja segíteni őket, átszármazik rájuk az istenség ereje, védelme, oltalma. Nagyon sok keresztyén éppen ezért gondban volt, hogy ehet-e abból a húsból, amit a mészárszékekben ezekből a maradékokból mértek ki. Mivel nem voltak biztosak a hús eredete felől, ezért inkább mindenféle hústól tartózkodtak, nehogy véletlenül valamilyen pogány istenséggel kerüljenek lelki kapcsolatba. Tehát két csoport is lehetett, amelyik félelemből, bizonyos aggodalom fenntartása miatt nem fogyasztott húst.

            Mások viszont nem érezték ezt a kényszert. A pogányokból lett keresztyének sose tartották magukat a mózesi törvényekhez, rájuk sose volt kötelező a kóser hús fogyasztása. Aztán nagyon sok keresztyén úgy érezte, hogy az a hús, amit a mészárszékben kimérnek, az az Isten által teremtett állatnak a húsa, amelyet a vele való élés által - ahogy Pál mondja másutt - a mi javunkra adott az Isten, nyugodtan fogyaszthatjuk. Nem kell az után érdeklődni, hogy ezzel a hússal korábban mások mit csináltak, mi közönséges ételként fogyasztjuk, és hálát adunk érte Istennek.

            Ugyanígy meghasonlott a gyülekezet az ünnepek dolgában. A zsidókból lett keresztyének természetesen tartották tovább maguk között a szombatot és a többi zsidó ünnepet; a Biblia nagy alakjai, még a pogányok  misszionáriusa, Pál apostol is. Olvassuk például, hogy a harmadik missziói útjáról igyekezett vissza  Jeruzsálembe, hogy pünkösd napján ott lehessen. (Senki ne gondolja, hogy a Szentlélek kitöltését ünnepelték azon a pünkösdön. Azt akkoriban ilyen ünnepélyes keretek között még nem ülték meg. Pál apostol a jeruzsálemi templomba igyekezett, hogy az aratásért való hálaadás ünnepén együtt lehessen népe fiaival.) A zsidókeresztyének tehát tartották - legalábbis az első nemzedékben, de lehet, hogy később is - a régi, ószövetségi ünnepeket, a páskát, az aratás ünnepét, a lombsátrak ünnepét, az újév ünnepét, és nagyon sokan a szombatot is. Emellett tudták, hogy nem Mózes, hanem Krisztus az életre vezérlő kalauz, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem tartja meg őket. Ezek igazi keresztyének voltak lelkükben, de a vallásos gyakorlatukban továbbvitték a régi zsidó hagyományokat.

            Mások viszont, a pogányokból lett keresztyének nem vették át ezeknek az ószövetségi ünnepeknek a megtartását, és a szombat helyett a legelső időktől kezdve a vasárnapot kezdték ünnepelni, Krisztus feltámadásának a napját. A legelső keresztyén ünnep ez volt. Nem a karácsony -  az talán a legutolsó volt, amit hivatalosan és világszerte bevezettek -, nem a pünkösd, hanem a vasárnap volt a legelső keresztyén ünnep, amelyet Krisztus feltámadásának emlékére ünnepeltek. Ezt az ünnepet maga Jézus szerezte azzal, hogy húsvét vasárnapján megjelent a tanítványok között, és elbeszélgetett velük, majd nyolc nap múlva, vagyis a következő vasárnapon újra megjelent, és ezzel egyfajta ritmust állított be az apostoli gyülekezetben, hogy a hét első napját, mintegy új teremtés napját, Krisztus feltámadásának a napját ünnepeljék a heti ünnepnap gyanánt, és erre tevődött át a nyugalom napja is.

            Ilyen és hasonló feszültségek lehettek a római gyülekezetben, amelyekre nézve Pál megpróbál eligazítást adni, békességet teremteni. Azt mondja először is, hogy a hitben erőtlent fogadjátok be, nem azért, hogy a nézeteit bírálgassátok, hanem azért, mert ő is testvéretek az Úrban. A szövegösszefüggésből kiderül, hogy a hitben erőtlen az, aki csak zöldséget mer enni, és ennek a folytatásaképpen nyilván az, aki a régi ünnepeket nem meri újabbakkal fölváltani, hanem az ószövetségi ünnepeket továbbra is tartja. Fogadjátok be egymást - mondja Pál -, ne bírálgassátok egymás nézeteit, hanem fogadjátok el, hogy az is Krisztus népéhez tartozik, aki Krisztus váltságát, üdvözítő áldozatát, közbenjárását komolyan veszi, hittel elfogadja, de közben a szombatot ünnepli és nem fogyaszt húst. De Krisztus tanítványa lehet az is, aki a szombat helyett a vasárnapot ünnepli, és aki fogyasztja a mészárszékben kapható húst, hálát adván Istennek gondviselő szeretetéért. Fogadjátok be egymást, úgy, hogy nem pontosan egyformán tesztek mindent.

            Egy kicsit el kell gondolkodnunk ezen, amit Pál mond: hogy vannak erőtlenek, és vannak hitben erősebbek. Azokat mondja hitben erőtlennek, akik tele vannak aggodalommal, akik törvényekkel, szabályokkal bástyázzák körül magukat, akik a régi hagyományok feladásával nem tudják elképzelni tovább a hitüket, akiknek szükségük van ezekre a megszokott keretekre, hogy előírják nekik, mit szabad és mit nem szabad. Pedig valószínűleg ők gondolták magukat hitben erősebbnek! Mert nekik van erejük ahhoz, hogy lemondjanak a húsevésről, lemondjanak a szeszesital fogyasztásáról, mindenfajta szórakozásról - a mai világba átfordítva: lemondjanak a táncról, ne járjanak lakodalomba, hangversenyre, ne nézzenek tévét. Lemondanak egy csomó dologról, amiben mások örömüket találják (és talán ők is találnák, de félnek egy kicsit tőle, hogy elragadja őket, ezért inkább lemondanak róla). Ehhez van erejük, míg - úgy gondolják -, a többieknek nincs. Érdekes, hogy Pál ezeket nevezi hitben erőtleneknek. És hitben erősnek nevezi azokat, akik nem a külső körülmények, szokások megszokott rendjében keresik életük, hitéletük biztonságát, hanem akik Krisztus tanítványai tudnak maradni egy lakodalomban is, valamilyen mulatság keretében, akik tudnak mértékkel szeszes italt fogyasztani, akik nyugodtan megeszik a mészárszékben kapható húst, és akik a szombatot át tudták váltani vasárnapra.

            Ezeket nevezi Pál hitben erősebbeknek, mert ők szabadok a külső keretektől, és tudják, hogy a lényeg, a Krisztussal való közösségünk nemcsak ilyen keretek között valósítható meg, hanem másfajta keretek között is. Könnyű szent embernek lenni a remete életformájában, talán könnyebb egy szerzetesnek is; sokkal nehezebb dolog Isten gyermekének megmaradni sok hitetlen ember között, akik a hitünket gúnyolják, nevetségessé teszik, vagy keresik, hogy mibe köthetnek bele. De Pál ezeket nevezi hitben erőseknek, akik minden körülmények között Isten gyermekei maradnak, és nem a körülményeket akarják megváltoztatni, tisztázni, hanem önmagukat erősítik meg, hogy mindenütt Krisztus tanítványai lehessenek.

            Pál azt mondja, hogy fogadjátok be a hitben erőtlent! Ezzel tulajdonképpen ő maga foglalt állást, mondott véleményt. Ha ő bizonyos magatartást vagy szemléletet erőtlennek nevez, egy másikat pedig erősebbnek, ezzel Pál elárulja, hogy ő maga a második csoportba sorolja magát. Pál apostol úgy érzi, hogy ő - zsidó létére - szabad. Ő mindenféle húst megevett. Nem kérdezte, hogy ez kóser vagy nem kóser, hogy ebből a húsból vittek-e a bálványáldozatra vagy nem vittek, ő a húst egyszerűen húsnak vette. Írja is a további versekben, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem csak azért tisztátalan valami, mert valaki annak tartja. Mi pedig tudjuk, hogy Isten minden ennivalót mindnyájunknak adott, azért, hogy a testünket változatosan, okosan tápláljuk. Önmagában semmiféle hús nem tisztátalan, a fogyasztása nem bűnös dolog, erről meg vagyok győződve - mondja Pál.

            Tehát az, hogy fogadjuk be az erőtelent, az nem azt jelenti, hogy ne legyen véleményünk, hogy mi ne legyünk meggyőződve valamiről, és mi ne foglaljunk állást ebben a kérdésben. Pál is állást foglal, de úgy, hogy miután leszögezte, hogy én magam fogyasztok  húst, én magam ünneplem a vasárnapot, a hét első napját, nem bírálgatom, nem kezdem ki azt, aki nem ezt teszi, és nem gondolom, hogy aki a húsevésről lemond, az nem olyan kedves az Istennek, mint amilyen én lehetek. Elhiszem, hogy ő éppen olyan kedves gyermeke az Úrnak, mint én, tehát nekem testvérem. Testvérként fogadjátok el azt, aki ezekben a dolgokban másként gondolkodik, másképp él! Ha a lényegben egyetértünk, testvérek vagyunk.

            Sőt, még egy lépést tesz Pál, és azt mondja a következő fejezet elején, hogy tartozunk mi erősek az erőtelenek gyöngeségeit hordozni. Hogy ne botránkoztassunk senkit, ne vigyünk kísértésbe másokat, olyan dolgokkal, amik nekünk nem kísértések, de másoknak igen. Tehát ha egy szenvedélybeteg emberrel vagyok együtt, akkor én nem fogyasztok bort. Ami neki kísértés, és őt tönkreteheti, azt én nem veszem elő, nem viszem őt lehetetlen helyzetbe. Szabad vagyok bort nem inni. De szabad vagyok arra is, hogy más alkalommal fogyasszak bort, amikor nem keltek ezzel megütközést, és nem viszek kísértésbe másokat. Ugyanígy volt Pál a húsevéssel. Ha olyanok között volt, akik valamilyen oknál fogva nem ettek húst - ő sem evett. És nem tartott kiselőadást arról, hogy mért kell húst fogyasztani: nem evett. De más körülmények között nyugodtan fogyasztott mindenféle húst. Nyilván ugyanígy volt az ünnepekkel. A zsidókeresztyénekkel ünnepelte a szombatot, a pünkösdöt - erre egészen konkrét adataink vannak -, és a pogánykeresztyénekkel ünnepelte a vasárnapot, és a majd kialakuló keresztyén ünnepeket.

            "Tartozunk mi, erősek, hogy az erőtlenek gyöngeségeit hordozzuk." Mi vagyunk könnyebb helyzetben. Ami nekem nem kísértés, de neki igen, arról nekem kell az ő társaságában lemondanom, és így segítenem. Tehát pontosan ellentétben a világ megszokott törvényével, ahol mindig az erősek diktálják a törvényt, az Isten országában fordítva van: az erősek figyelnek oda a gyöngékre, és igyekeznek úgy alakítani a körülményeket, hogy senkit ne botránkoztassanak meg, ne vigyenek kísértésbe, ne vigyenek romlásba. Ha ezt meg bírod tenni, tényleg te vagy az erősebb, ha nem bírod megtenni, te vagy a gyöngébb.

            A lényeg azonban most jön.

            Amit eddig elmondtam, talán egy nem hívő, felvilágosult humanista is velem együtt vallaná. "Gyerekek, ezeket a kicsiségeket hagyjuk," - mondaná - "ugyan mindegy, hogy szombat vagy vasárnap, eszik húst, nem eszik húst, nevetséges dolgok ezek!" Mosolyogva teszi túl magát mindezeken egy humanista, nem veszi ezeket a dolgokat komolyan - félő, hogy csak önmagát veszi komolyan. (Az az ember, aki nem vesz komolyan senkit és semmit, az az ember önmagát veszi komolyan, és ez  a legrosszabb dolog a világon. Ez katasztrófa.) Pál nem azt mondja, hogy ezeket ne vegyük komolyan, hanem ellenkezőleg: azt mondja, hogy mindenki legyen meggyőződve a maga igazsága felől, mindenki legyen biztos abban, hogy amit csinál, az Istennek kedves! Az igazság az, hogy így is, és úgy is lehetünk Istennek kedvesek. De aki nem akar Istennek örömet szerezni, az nem tartozik közénk. A lényeg ebben van, ebben a pozitív töltésben, amit Pál említ a felolvasott ige végén, hogy aki eszik, az Úrért eszik, és hálát ad az Úrnak, aki nem eszik húst, az Úrért nem eszik, és hálát ad az Úrnak, hogy ehhez van ereje. Aki megtartja a zsidó ünnepet, az Úrért teszi, és az ünnepen az Istennel való kapcsolatot keresi, és meg fogja találni. Aki pedig nem a zsidó ünnepeket, hanem a vasárnapot és a kialakuló keresztyén ünnepeket tartja, az Úrért teszi; és az ünnepen az Istennel való kapcsolatot keresi, és meg fogja találni.

            Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy hagyjuk a kicsiségeket, és tiszteljük a másféleséget, hanem arról, hogy keressük az Úr akaratát! És tudj válaszolni a kérdésre, hogy te mért nem eszel húst! Ha csak azért nem, mert most ez a divat, akkor nem egy nyelven beszélünk. Ha azért nem eszel bizonyos húsokat, mert ez a vallásos meggyőződésed, és úgy gondolod, hogy ez az Isten akarata, és az Istennek akarsz tetszeni, neki örömet szerezni, akkor azonos lélek van bennünk. Mert én azért eszem húst, mert így értettem meg az igéből, hogy Isten ajándéka az, amiért minden étkezés alkalmával hálát adok, hálát adok minden tányér ételért, amely bizonysága annak, hogy Isten évezredek óta gondoskodik rólunk, és személy szerint rólam is. Nem kenyéren és vízen tart engem, hanem nagyon változatos étrenden, és nagyon sokféle kedvenc ételemmel szerez örömet nekem az Isten. Mert nem keresem a kenyeremet, hanem kapom. S az ünnepeken Isten színe előtt örvendezek - én vasárnap, mások szombaton, ismét mások talán valami más napon -, és én tudom, hogy miért éppen vasárnap: mert ez Krisztus feltámadásának a napja. A másik ember is tudja: ő azért szombaton, mert Isten így parancsolta ezt Mózesnek., és emlékszik a világ teremtésének nyugalomnapjára. Jól teszi.

            Tehát azt mondja Pál, hogy akár eszünk, akár iszunk, az Úrért tegyük! Ami nem hitből van, az bűn. Ami hitbeli meggyőződésből, Isten akaratának kereséséből van, az jó dolog. S hogyha igazán Isten akaratát keressük, lehetetlen, hogy egymás kezét meg ne találjuk, amikor mindnyájan őkörülötte vagyunk.

            Ha valaki figyeli ennek a mostani igének az üzenetét, felfedezi, hogy itt tulajdonképpen a nagy parancsolatról van szó. Az egyetlen parancsolatról, amit Isten adott az ő népének, azaz, hogy szeressünk. Hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd embertársadat, mint saját magadat!

            Ámen.

(Ref. énekeskönyv 395:3.)

            Nevelj minket egyességre, mint Atyáddal egy Te vagy,

            Míg eggyé lesz benned végre minden szív az ég alatt.

            Míg Szentlelked tiszta fénye lesz csak fényünk és napunk,

            S a világ meglátja végre, hogy tanítványid vagyunk.

       Ima: Igen, Urunk, tanítványaid szeretnénk lenni és maradni. Ahogy te befogadtál minket, taníts, segíts, hogy úgy fogadjuk be mi is egymást! Te elfogadtál minket tanítványaidul, anélkül hogy olyanok lettünk volna, vagy lehetnénk most is egészen, mint te. Gyöngeségünkben fogadtál el minket te, az erős. A mi kedvünkért, a mi javunkra mondtál le isteni dicsőségedről, s e földön is egyszerű, szegény emberként éltél. Lemondtál az Atyával való mennyei kapcsolatról, és ugyanúgy imádkoznod kellett, mint ahogy nekünk. S te mindenkit magadhoz fogadtál, aki meghallotta hívásodat. Áldott, örök, erős és dicsőséges testvérünk, Jézus Krisztus, taníts bennünket arra, hogy egymást elfogadjuk, akkor is, ha nem pontosan egyformán gyakoroljuk hitünket. Te segíts abban, hogy tudatosan, meggyőződéssel tegyük, amit teszünk! Hogy amit igédből megértettünk, komolyan vegyük, és hogy mindent a te dicsőségedre igyekezzünk mondani, tenni. Az evés-ivásban is, mindennapi dolgainkban, emberi kapcsolatainkban, hétköznapokon és ünnepeken, mindent a te dicsőségedre, neked örömöt szerezni kívánva.

            Segíts meg ebben, Urunk!